A pompás virágágyas tavasztól őszig gyönyörködtetik a szemet. Szerencsére az egyhangú virágágyak ideje lejárt, már pusztán a közterek közmunkásai által kizárólag árvácskával beültetett ágyások emlékeztetnek erre a régmúlt divatra. A kertünkben kialakított változatos virágágyak már tavasszal káprázatos színparádét nyújtanak, és ez nem hagy alább nyáron és ősszel sem. Nem pusztán a színek kombinálásával érhetünk el drámai hatást, hanem a növények változatos formájával, csoportosításával is.
A virágágyás alapjául az évelők szolgálhatnak, melyek az idő előrehaladtával egyre szebbé, színpompássá válnak. Ezek az évelők alkotják a virágágy gerincét, melyet tavaszi hagymásokkal, egynyári virágokkal és díszfüvekkel egészíthetünk ki. Mivel a park- vagy kis termetű bokorrózsák egészen tavasztól őszig virágoznak, ezeket is ültethetjük biztos alapként egy szegélyágyásba. Emellett biztosíthatunk helyet a levendulának, mely nem csak évről évre viruló virágaival kápráztatnak el bennünket, de a rózsáktól a levéltetveket, sőt kiszárítva és gardróbba helyezve a ruhától a molyokat is távol tartják.
A tökéletesen megkomponált virágágyás egész évben csodás látvány nyújt számunkra. Mivel a hagymások, évelők és egynyáriak virágzási ideje különböző, figyelnünk kell a tervezésnél, hogy a növények virágpompájukkal kiegészítsék egymást. Azonban nem csak a virágzás idejét, hanem a növények formáját és magasságát, a levelek színét is figyelembe kell vennünk.
Ezentúl még azzal is számolnunk kell, hogy egyes növényeknek sok napsütésre van szükségük, mások inkább félárnyékos helyen érzik jól magukat. A hasonló fény- és talajviszonyokat kedvelő növényeket érdemes úgy kiválasztani, hogy az egyesével ültetett magasabb cserjék mellé telt virágú félmagas virágokat és alacsony talajtakarót telepítünk. Ezzel a módszerrel egész szezonban csodálatos, bódító illatú virágágyásban gyönyörködhetünk.