Levendula

A levendula összetéveszthetetlen illata mindannyiunkat elbűvöl. Nagymamám mázsás tömörfa háromajtós szekrénye mindig levendulától illatozott. Régi építésű kétemeletes házban lakott, de volt egy kis konyhakertje Dorog külterületén. Oda kerékpározott ki minden nap, és nevelgette, ápolgatta gondosan vetett és ültetett növényeit. Nemcsak neki, hanem az egész közösségnek, akik a dorogi zárt kertekben gazdálkodtak, volt néhány tő levendula a kertjükben.

Ilyenkor, június közepe táján borult virágba, és mindössze 7-8 nap állt rendelkezésre, hogy leszüreteljék a levendulát. Egyenletes magasságban levágták a virágot, majd csokorba kötve, lefelé lógatva félárnyékos, jól szellőző helyen kiszárították. Tiszta kendőbe csomagolták a kiszáradt virágot, elhelyezték a ruhás szekrénybe, ezzel akadályozták meg, hogy a molyok megrágcsálják a télikabátokat.
A levendula az 1920-as évek táján érkezett Magyarországra egyenesen Franciaországból, ahol már hosszú ideje alkalmazták parfümök, szappanok, szépészeti szerek készítéséhez illóolaját. Az első, és ez idáig egyetlen nagyobb terjedelmű ültetvény Tihanyban található, ahol nemcsak termesztik, de fel is dolgozzák a levendulát. A levendulából készült száraz virág molyűző, az illóolaj pedig gyulladáscsökkentő hatású, így érdemes saját kiskertünkben is néhány tövet ültetni.

Mediterrán térségben fűszerkeveréket is készítenek a levendulából. Bazsalikom, borsikafű, kakukkfű, narancshéj, babérlevél, édeskömény és levendula keverékével grillhúsokat ízesítenek. Saját konyhánk különlegessége is lehet a levendulás fűszersó, melyet az előbbi felsorolt fűszerek és durva szemcsés tengeri só összevegyítésével készíthetünk magunknak. Bárányhúsok, sült zöldségek, saláták ízesítésére kiválóan alkalmas. Ameddig a levendulás só a főételek zamatát emeli ki, addig a levendula virága a desszerteket teszi igazán különlegessé. Készíthetünk belőle aromás porcukrot, mellyel piskótához főzött krémet ízesíthetünk, de egy-két lelkes méhész készít már levendulamézet, még lelkesebb gasztrobloggerek pedig levendulazselét, levendulás lekvárt, levendulaszirupot.

Segítségre van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Hívjon a következő telefonszámon!

Molnár Katalin

06 20 946 7016

2020-10-30T08:55:56+00:00
Go to Top